Kocsis Ilona útibeszámolója jól bemutatja, hogy Indiában az ember nem csak a látnivalón csodálkozik. Ehelyett döbbenettel figyeli, hogy mi történik odabenn. És bizony, történnek a dolgok. Ilona 2016-ban járt velünk Indiában, a Ladakh-Kasmir útvonalon.

Buddhista szerzetesek által készített homok-mandala a hemiszi kolostorban, Ladakhban

Kocsis Ilona útibeszámolója

„Lehetséges, hogy az az energia, ami a szeretetünkben, jobbra való törekvésünkben, hasznos munkánkban testesül meg, az nem vész el – mint ahogy az energia nem vész el, hanem valami magasabb rendűvé alakul, egy olyan világgá, amit Isten tűzött ki maga elé. Nagyon sok szeretet, nagyon sok jó cselekedet, nagyon sok hasznos munka át fogja alakítani a világot, a mainál magasabb rendűvé. Ez a megváltás. És aki tesz ezért a megváltásért, az részesül is belőle. Aki meg nem, az visszahullik az anyagba. Por lesz. Fény helyett.”

Ott és itt, idebent és odakint

Na tessék, már megint nyakamba zúdult India, most kötözhetem magam megint a székhez, (nem-nem, most nem mehetsz), aztán meg kezdhetem megint a kikapaszkodást, persze nem azért, mert nem jó nyakon öntve lenni Indiával.

Kezdem érteni – hahaha – szóval azt képzelem, hogy kezdem kapizsgálni, miért indulok el nagyjából úgy havonta kétszer Indiába. (mely folyamat mindenkor pontosan ugyanúgy zajlik, és tökéletesen megfelel a fent leírtaknak) Mondhatom: rendszeres és rutinos Indiába nemutazó lettem.

India valahol Ladakh és Kasmír között félúton

Keresem egy ideje, hogy mi a különbség Ott és itt között – túl a sémákon – és kutatom, vajon kifejezhető-e szavakkal, elegek-e hozzá? Kísérletezem… Talán igaz az, hogy dolgok, amik Ott egészen természetesen tudnak megtörténni, azoknak a megtörténése és folytatódása nem lehetséges itt, ebben a közegben. Ugyanúgy biztosan nem.

Mert Ott létezni az egy más mód, lebomlanak a megszokásaink, megdől a (téves) hiedelemrendszerünk, szóval, viszlát, kedves komfortzónánk. No meg spontánabbá, nyíltabbá, igazabbá teszi a reakcióinkat, vagyis bye-bye selfmarketing. Olyan helyszín, ahol a lelki és mentális folyamataink és a változások beindulnak. Mélyebben, mint a felszín és mélyebben, mint amit a racionális tudat felfogni, és értelmezni képes.

Úgy fogalmazom ezt meg magamnak, hogy Ott szívvel kapcsolódunk. Eseményekhez, emberekhez és önmagunkhoz. Ott szív van, itt fej. Ott megélés van, itt megértés. Tiszta tudat kontra elmekonstrukció.

Kocsis Ilona India
“Szeretem Indiát, és India is szeret engem.”

Itt

Megérkezve tehát racionális világunkba a standard közelvárásnak megfelelve visszaszorulunk a fej, az elme világába, ami sajnos csak ismételni tud. És ismételünk. Mindent sokadszorra is ugyanúgy. Talán ettől tud olyan drámai lenni a visszatérés, túl nagy a kontraszt.

Mert találkoztunk OTT valakivel, alig ismert valódi önmagunkkal – ha csak pillanatokra is -, akit eléggé megszerettünk, és megéltük azt, ahogy ez az Énünk tud kapcsolódni Istenhez, természethez és emberhez, és találkoztunk egy hiteles létformával, amiben jó lenni, így a visszarendeződés bizony szenvedéssel járhat.

És mégis, már hazafelé a repülőn megkezdődik az automatikus visszahangolódás, levetjük színes maskaráinkat – pedig de jól álltak – bekapcsolnak a sémák, teljes gázt ad a szokásrendszer, és mire hazaérkezünk, már mindent be akarunk dobozolni, azaz a megértésünkkel a bennünk levő kategóriákban elhelyezni.

Beburkolózunk szükséges szerepeink biztonságosnak tűnő zárkájába. Szűk és fullasztó. Talán észre sem vesszük. Megszoktuk.

Kocsis Ilona Ladakh
“India nekem több annál, mint a szépség, a sokszínűség, a látvány, a jó ízek és illatok, mosolygó szemek, kedves emberek, nekem az erő, a szív, a támasz, na és a nagy provokátor. “

Ott

Szeretem Indiát, és India is szeret engem.

Valamiféle haza akarok menni anyához érzés. India-Anya….ízlelgetem e különös szóképet és tényleg, szinte érzem, ahogy megfogja a kezem, és repít át a küszöbökön, amiken egyedül átlépni néha oly nehéz, szinte lehetetlen. És amikor túl magasra kell emelnem a lábam, nem is látom, mert sötét van, ott botladozom, akkor egyszerűen csak felemel, megsimogat, megölel, és már érzem, képes vagyok rá.

Nincs nosztalgiám, és képeket is csak ritkán nézegetek, nincs szükségem rá, mert mindenestül beleégett a sejtjeimbe. OTT VAN. Minden varázsával. Nekem több annál, mint a szépség, a sokszínűség, a látvány, a jó ízek és illatok, mosolygó szemek, kedves emberek, nekem az erő, a szív, a támasz, na és a nagy provokátor.

Nem bújhatok el immár az álarcaim mögé. Igazi csoda, ahogy India felpiszkálja azokat a lélekmozgásokat, amik még pihennek a mélyben vagy jobb esetben már törekszenek lentről felfelé. Pontosan rámutat, mivel van dolgom. És én csak hagyom, hadd jöjjön, akkor is, ha nehéz, ha fáj. Terápiásan alkalmazható, gyógyító.

Kedves Ember!

Amikor adódik az életedben egy fontos kérdés, helyzet (és most nem kifejezetten arra gondolok, hogy megvedd-e az újabb nagyobb autót), és nem mozdul a dolog, csak feszít a sok cucc, ami felhalmozódott a kedves kis tudattalanodban, ami ugye azt jelenti, hogy nem tudod, hogy felhalmozódott, csak elkezdesz diszharmonikus, energiátlan, kedvetlen és ilyesmi lenni, vagy csak egyszerűen kérdéseid támadnak a létezéseddel kapcsolatban, akkor irány India, bele a tiszta szív és energia világába!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..