Bepillantás Indiába

Egy ízig-vérig földönjáró közgazdász indiai beszámolója érdekes gondolatokat ébreszt az olvasóban. Egy biztos: valami van Indiában. A cikk írója
2007-ben járt Dél-Indiában alapítványunkkal.

Elephanta
Trimurti Elephanta templomában – UNESCO világörökség

Tóth Zsuzsa indiai útibeszámolója

Ez év januárjában két hetet töltöttem Dél-Indiában, s hazaérkezésemet követően azonnal papírra (számítógépbe) vetettem első gondolataimat, melyet szívesen megosztok Önökkel.

Előzmények

57 éves vagyok, közgazdász. Nyitott a világra, az emberekre, az újra, az eddig általam ismeretlenre. Racionális, látszatra kemény ember. Az ÉLET – most látom – eddig kényeztetett. Anyagi biztonság, sikerek tanulásban és a munkában, barátok, kiknek támogatása nagyobb megpróbáltatásaim idején segítettek, szűk családom szerető figyelme. Kell több? Jó két hete még biztos határozott igennel válaszoltam volna; most elbizonytalanodtam (bár ez idáig ez végképp nem volt jellemző rám).

December elején váratlan lehetőséget kaptam: két hetet tölthetek tanulmányúton Dél-Indiában. Egy bő napi hezitálás után döntöttem, megyek, bár furcsa módon ez a távoli ország nem szerepelt úti céljaim között. Talán ezért sem tudtam sokat (most már tudom: semmit) Indiáról és a tőlem oly messze álló hindu vallásról. Az utazást megelőző idő rövidsége miatt csak itthoni halaszthatatlan ügyeimet tudtam elvégezni, az utazásra való felkészülés a csomagolásra korlátozódott.

Megérkezés

És január 17-én megérkeztem Bombayba. A repülőtérről kilépve, a tán 50 vagy 100 lépés a taxiig, majd a közel egyórás út a szállodáig megriasztott: a pici gyerekek, a csecsemőjükkel karján kolduló asszonyok mint a virágra rajzó méhek leptek meg bennünket. Aztán az út menti kalyibák, viskók, a törmelék és szemét, a hajnali készülődés a kosárnyi vásári portékával… Visszafordulni? Nem, ez nem merült fel bennem.

Nashik a Godhavari folyó partján
Nashik: a Godhavari folyó partján

Kipakolás a szállodában, frissítő zuhany, és az első reggeli, mely gazdag ízvilágával megnyert az első pillanatra. Tartalmas voltát pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy a két hét alatt – bár visszafogtam magam – egy grammot sem fogytam.

Majd indulás az első kirándulásra Elefantába, melynek kiindulópontja az India Kapuja. Kavargó tömeg, zaj, az akkor kaotikusnak tűnő közlekedés, az autók folyamatos dudálása, a képeslapot, láncot, karkötőt, csecsebecsét kínálók sokasága, az alamizsnát kérők… hát ez nem az én világom…

Mumbai 12 nappl később: mintha másik városba érkeztem volna

Január 28-án este utolsó napunk Indiában: Bombay, és ahonnan elindultunk, az India Kapuja. 12 nap telt el: ugyanott vagyok, vagy mégsem? Úgy érzem hazaérkeztem. A kavargó tömeg mára többnyire mosolygó kedves emberek, a zaj hangulatos beszéd, a dudaszó fel sem tűnik. Megváltozott ITT valami? Hát persze, hogy igen. Én. Vagy valami bennem.

Csak 12 nap kellett hozzá. És az az indiai kicsi lány, aki tiszta, csillogó szemével csacsogott hozzám és szorította a kezem a tengerparti sétán, akit egy pillanat alatt a szívembe zártam, és sosem felejtek. És a kis faluban a minket a házába invitáló asszony, aki beszélt az életükről, mindennapjainkról oly őszinte természetességgel, hogy nem sikerült meghatódottságomat palástolva könnyeimet legyűrni.

Fürdés a keralai hátsó vizeken
Fürdés a keralai hátsó vizeken

Hogy a számomra ismeretlen vallás templomai úgy megragadtak, hogy órákat tudtam volna eltölteni bennük némán, egyedül. A kolostor és annak lakói, akik vendégül láttak bennünket, az éppen akkor odaérkező amerikai szerzetessel való beszélgetés, és sorolhatnám…

Az Indiában eltöltött két hét élménye szűk szavakban nem irható le, ez a néhány sor csak a haza érkezésemkor felgyülemlett első gondolatokra volt elegendő. Gondolkodtam rajta, hogyan is kezdjem el az itthoniaknak a beszámolómat, mit mondjak, hogyan soroljam hogy érzékelni tudják, amit megtapasztaltam. Aztán a válasz leegyszerűsödött: ezt át kell élni, meg kell tapasztalni.

A végére hagytam, de nem utolsósorban: köszönettel tartozom utazásunk hindu szerzetes vezetőjének Leveles Zoltánnak. Zoli kifogyhatatlan türelme, toleranciája, fáradozása, magyarázatai nélkül nem tudtam volna ezt és így meglátni, megérteni, átértékelni.

Remélem más, jobb ember leszek. Köszönöm Neki.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..